Sportoljak, vagy ne?
Csaoo :D Szóval, a mai nap után igazán elkezdett érdekelni a kosárlabda. De azért nem annyira, hogy magam is játszak, csak nézni, valószínűleg anime verzióban. Azt tudni kell, hogy nem vagyok valami nagy "sportoló" sőt ha tehetem, kerülöm a sportokat. Az egyetlen sport tevékenység, amiben jó vagyok, az a gimnasztika. (Pl.: tudok spárgázi,és a hídba való lemenést is gyakorolom, kisebb nagyobb sikerrel.) Most komolyan, amúgy a lányoknak milyen sportot kénejátszaniuk? Kézilabda? Úszás? Ahh. A fiúknál nincs sok kérdés, mivel iskolás korban a foci a legnépszerűbb, utána pedig szinte bármit sportolhatnak. Mondjuk a lányok is..Na mindegy, erre a kérdésre még visszatérünk. Azzal viszont, hogy nézzem a sportot, semmi bajom nincsen. Főleg ha animében. A legjobb kosaras anime a Kuroko Basket, ha minden igaz, de fociban? Én láttam a z Inazuma elvent, az Inazuma elven Go-t, és a Tsubasa kapitányt. Véleményem szerint, az Inazuma elven kissé komolytalanabb, "animésebb", vagyis több benne a fantasy elem. ( Tűztorádó, meg Isteni kéz) A Tsubasa kapitány ezzel ellentétben kissé komolyabb, fontosabb problémákat vet fel, amivel bármilyen csapat szembenézhet esetleg. És itt kell elszégyelnem magam, mivel ennél több sport animét nem láttam! Lehet, hogy csak engem kerültek el a jó sport animék, de az is megeshet hogy nincs is több normális..? Ennek is utána járok.
Folytatás következik, 12 óra múlva!
Na újra itt vagyok, és megtaláltam a választ a kérdéseimre..:D Szóval, azt firtattam, hogy mit kéne sportolnia a nőknek, de konkrétan erre a kérdésemre nem találtam választ. Viszont, találtam két nagyon érdekes sportot, ami felkeltette az érdeklődésem. Az első az aquaspinning. A szó önmagában nem sokat árul el, talán csak annyit, hogy a tevékenységnek köze van a vízhez. És valóban, az aquaspinning nem mást takar, mint a... *dobpergés* víz alatt biciklizést! És nem, egyáltalán nem hülyeség, sőt szerintem van is némi logika a dologban. (A fizikához van köze, és aki tanult már fizikát, az tudja is hogy miért, aki nem, az majd tanulja) "Ez a sportág ötvözi a spinning áldásos és a futással vetekedő fenék- és combformáló hatásait, ugyanakkor sokkal kíméletesebb a szárazföldön végzett edzéseknél. A jó zene és a vízpart miatt kicsit olyan érzése támad az embernek, mintha egy medencés partiba csöppent volna. Jó hír, hogy a vízben tapasztalható testsúlycsökkenés miatt kedvező hatást fejt ki a módszer a csont- és izomrendszerre, mindezt a fájó ízületek: csípő, térd, gerincoszlop, túlzott terhelése nélkül." forrás: Éva magazin
A másik, amit találtam, sokkal inkább felkeltette az érdeklődésem, sőt szerintem én is ki fogom próbálni. *-* A neve Fight. Ismét az Éva magazinból idézek, szóval bocsánat az E/1-ért. "Bekapcsolta a zenét, és már üvöltött is a magnóból valamelyik mai trendi diszkó szám. És egy, két és há: “Üsd!" És bemelegítés ürügyén teljes erejéből püfölni kezdte a levegőt. Én lelkesen forogtam, rúgtam, ugráltam, kihagyva a “csalás” lehetőségét – próbáltam utánozni a feladatsorokat. Az első 20 perc után arra gondoltam: "Úristen, még csak ennyi idő telt el?" 40 perc múlva viszont már teljesen felszabadultan boxoltam a semmit magam előtt! A dübörgő discó, trance, house (fene se tud a sok műfaj között kiigazodni) nem zavart annyira, de sokkal jobban örültem mikor valami zúzósabb rock zene következett. Az óra végére teljesen fellelkesültem: jóleső érzés volt megdolgoztatni rég elfeledett izmaimat, megizzasztott rendesen az edzés. Másnap nem a jajgatós izomlázat éreztem, hanem azt, hogy a hátam kevésbé fáj, a hasam laposabb, és a lábam is mintha formásodott volna." Most nem hívogató? :D Szóval ennyit a női sportokról, most nézzünk normális sport animéket. Nos, úgynézki igazam lett azzal kapcsolatban, hogy nincsenek jó sport animék, mivel nem találtam csak 1 jót. A címe Kaleido star, azt hiszem. A Kaleido star ismertetőjét amint megnéztem, felteszem az oldalra. :D Köszi hogy vártatok na csaoo ~Fire